San Givanni Battista = Keresztelő Szent János, másképpen Szentiván napja

A legfőbb szicíliai néprajzi és társadalomrajzi források sorát minden bizonnyal Giuseppe Pitré nyitja!

Sorozatát, a Bibloteca delle tradizioni popolari siciliane köteteinek kiadását a 19. század második felében kezdte el, a 20. század első évtizedeiben a kötetek száma már a 20-dikat is meghaladta!

A maga nemében (és korában is) páratlanul fáradhatatlan és termékeny szerző információgazdag írásait vonultatja fel e sorozat. Mindeddig Pitréé a déli hagyománykincs, a folklór műfajoktól kezdve a társadalmi élet szokásainak részletes bemutatásáig bezáróan a legnagyobb tárház.

És, nem utolsósorban, Pitrének köszönhetően maradt az utókorra az első komolyabb Keresztelő Szent Jánosra vonatkozó bemutatás is! A népismereti szempontú összefoglalóját olasz nyelven írta, önálló kis füzete 1871-ben látott napvilágot.[1]

Szentiván ünnepe, június 24-e Olaszországban a "Keresztelő" napja, azaz San Giovanni Battista ünnepe. A magyarul „Szentivánnak” is mondott napi ünnepben fel-felbukkannak ősrégi rítusok, de a tavaszváró és a nyárkezdő ceremóniák, minden fontos jellegzetességeikkel.

E szakrális dátum a nyári napforduló varázslatos éjszakájával, a Szentivánéjjel esik egybe, mely Shaakespeares zseniális színművének is hátteret kölcsönöz.

Az ünnep napja különösen a déli olasz régiókban nagyformátumú ünneplések ideje.

Az ünnep erősen kötődik az éghajlati viszonyokhoz, így fordulhat elő, hogy az északi népeknél még a déli népekhez képest is jóval nagyobb a jelentősége és a szokások meggyökeresedése is nagyobb, feltételezi Paolo Toschi.[2] Ettől függetlenül az olasz régiók tüzetesebb vizsgálata és a szokások nyomon követése egyértelműen meggyőz bennünket afelől, hogy az elmúlt évszázadokban az ünneplés nem hogy alábbhagyott volna, de még fokozottabbá is vált némely helyeken.

A hidelmek éppúgy szerephez jutnak e nap során. Nem csak az olasz szokások sajátsága, de e régiókban mégis különösen szembetűnő, hogy San Giovanni legemlékezetesebb és legfontosabbnak tekinthető megünnepléseinek helyszínein milyen erős az összefonódás a hiedelmek a hagyományos népszokások közt. A Szentiván napon szentiváni tüzek (fuochi di San Giovanni), a jóslások, a versengések zajlanak. Nemkülönben gyakoriak a tisztításnak, tisztálkodásnak a varázslással való összefüggésbe hozása és ezek rituáléi.

Mindazonáltal e rituálék nem csupán ezen a jeles napon jelennek meg és bontakoznak ki, hanem ismerősek más évszakváltó (és évkezdő) ünneplések alkalmával már látott ceremóniákból.

Molise és Abruzzo tartományokból vett példákban a szokás szerint az eladósorba került lányok június 24-én reggel kelet felé emelik tekintetüket, a felkelő napba néznak, hogy kifürkésszék anbból „fejevétetett” Szent János arcát.Az mondják, az a lány, aki előbb veszi észre Szent János arcát, azt a következő évben feleségül kérik.[3]

Az ókori rómaiaknál a Kétarcú Jánusz hiedelem ismert. A két ellentétes irányú napfordulóhoz köthetően, a két Szent János, az Evangélista, a „nevető”, és a Keresztelő, a „síró” naptári elhelyezése december 24. és június 24. napjain őrzi e kettősség hagyományát.

A jelenkorhoz visszatérve, a mai Rómában a káposztáskertek nagy kártevőjét, a csigát büntették meg ilyenkor, Szentiván napján. Ilyenkor ugyanis rituális étek a csiga és fel-felbukkan mind a mai napig a piacokon és az asszonyok kosaraiban. Ugyancsak Rómában járja az a hiedelem, hogy június 23-án éjjel magmutatják magukat a boszorkányok. Ahhoz pedig, hogy valaki megláthassa őket, elég az állát egy vasvilla markolatára helyeznie éppen amikor egy útkereszteződéshez ér...

A boszorkányokkal való találkozásra alkalmas hely pedig nem más, mint a San Giovanni nevű városkapun kifelé haladva található úgynevezett „szellemek kapaszkodója”, a salita degli spiriti.. Ezen a helyen állt egykoron ugyanis az a kiskocsma, ahol a boszorkányok mulatoztak és ahol bizsony nemegyszer tarantellát is táncoltak[4].

Firenze városában is éltek boszorkányokkal kapcsolatos babonaságok. Ezek a babonák olyan mélyen meggyökeresedtek, hogy az egyházi erők is megmozdultak leküzdésük érdekében. A 13-16. század közti időkban ezen a napon napnyugtától egészen pirkadatig szóltak a város harangjai, hogy képesek legyenek elűzni az arra kószáló boszorkányokat és kedvüket szegje, és hogy ne szedjenek gonosz varázserejű növényeket, valamint ártó cselekedeteket ne hajtsanak végre.

Hiszen a firenzeiek városukat Keresztelő Szent János védelmére bízták, ebből következően ez a nap kiemelkedően fontos számukra, semmi meg nem zavarhatja. A még Róma külvárosaiban és környékén ma is itt-ott felvillanó szentivánéji tüzek azelőtt a főtéren, a Piazza della Signorián lobogtak! Számos versengés, vagy versennyel párosult rendezvény zajlik itt. Ezek közül kiemelendő a Palio delle Barbere lovasverseny játék – melynek egy bizonyos Giovanni de’Bardi gróf vetette meg az alapjait - melynek gyökerei a 16-dik századig nyúlnak vissza és amelyre vonatkozó szabályok újra felelevenítése a 20-dik században következett be.

A néphagyomány íratlan szabályai és gyakorlata értelmében általános volt egész Itália területén a kézfogó, az eljegyzés San Giovanni napján való megrendezése. Ez volt tehát a párosítók és a kiházasítások rendes ideje. Noha már az előkészületek május folyamán elkezdődtek a párválasztással kapcsoaltos szokások előkészületi szertartásai is. Például a hajadonok és özvegyasszonyok a Keresztelőhöz röppentették el fohászaikat, eképpen szólva:

„Protettore delle vedovelle

padron delle donzelle

voi che ne avete per tutte

serbatene anche per me.”[5]

Egyes helyeken azonban a hajadonok máskor, Szent Antal (Sant’Antonio di Padova) június 13-án körmenetben fohászkodnak hasonlóképpen.

Eljegyzéssel analóg jellegű a koma választásának szokását, mely esemény szintén a San Giovanni napján zajlik. Az olasz elnevezéssel comparatico (komaság intézménye) Szardínián és szintúgy más olasz szigeteken is, így Szicílián is rendkívül nagy jelentőségű aktus.

Az amúgy is nagyszámú és jelentős családi kapcsolatok rendjében a komasági viszony jelentősége kiemelkedik e déli régiókban.

Grazia Deledda írónő, a szárd szokások jó ismerője úgy látja: „a San Giovannikor kötött komaság jelentőségében még a menyasszonyhoz, a testvérbáttyhoz és a saját gyermekhez való, amúgy meglehetősen szoros kötődéseket is felülírja. Csakis és kizárólag az anya és az apa személye előzi meg fontosságban a komáét”.

A szárdok mindig híresek voltak arról, hogy rettentően ragaszkodnak hagyományaikhoz, még a 20. század utolsó harmadában arra mutatnak rá a tudósítások, hogy még számos tűzzel kapcsolatos és a tűz gyógyító, tisztító szerepén alapuló rítus van élénken jelen köreikben.

Az ALCARA LI FUSI-ban zajló szokás a fentiek közül a komaválasztási szokások egyike, melynek számos ókori gyökere is van, egyes szerzők szerint.  

(folytatása következik)

[1] a kötet címe: Usi popolari siciliani nella festa di San Giovanni Battista, lettera diGiuseppe Pitré, Palermo, 1871².

[2] Paolo Toschi: Tradizioni, vita e arti popolari. Touring Club Italiano, 1967. 40.

[3] Sergio Todesco közlése alapján ...

[4] dél-olasz néptánc.

[5] „özvegyek védelmezője, hajadonok vezérlője, óh te, aki mindenkire gondolsz, legyen gondod rám is!”